Hívott a föld, hívott a szél, nézzem meg már milyen a tél. Kimentem így egy sétára, nem messzire a topolyosba. Ahogy menék-menék én, egyszer csak mit hallok én. Éneket, szomorú éneket, szomorút és csendeset. Honnan jösz te, halk dalocska, nézek fel az akácosba. Nézek, nézek, de nem látok, nem látok egy régi barátot. Csak gallyakat, meg nyomokat, szanaszét fa-romokat. Hova lettél nagy akácfa? Bekerültél a kazánba. Buta önző emberek, elvitték az életed. Sirnak érted, sirok én is, arcomon a könycsepp hullik. Csupasz itt már minden szinten, mi lesz holnap, mi lesz itten?